Világszinten csökkenő népesség, egységes családmodell, vallásos Kína, demokratikusabb autokráciák, autoriterebb demokráciák
– és a biotechnológia minden előtt. Milyen jövőt jósol 2050-re a világ legbefolyásosabb lapja?
A koronavírus okozta tömeglélektani, egészségügyi és gazdasági krízis alig néhány hét után már azt az érzetet keltheti bennünk, hogy a 21. század hátralévő részéről korábban alkotott előrejelzések egyszer s mindenkorra elveszítették relevanciájukat. Ennek matematikai esélye persze nem zárható ki, ám ha az ember könyvrecenziókra adta a fejét, szeret abból kiindulni, hogy az elmúlt évtizedekben közreadott tudás mégsem haszontalan. Idetartozik a világ talán legbefolyásosabb magazinja, a liberális The Economist összefoglaló kötete, melyben a lap szakértői felvázolják a 2050-re várható világ körvonalait. Bár a londoni székhelyű lap – mi, magyarok tudjuk ezt jól – távolról sem tévedhetetlen, erénye a kompakt újságírás, az erős szerkesztettség és hogy a baloldali médiavilág elsöprő többségével szemben nyíltan vállalja világnézetét. Lássuk tehát, hogyan képzeli a földet 2050-ben az információs elit.
Fotó: Brain Bar
2050-re egy kivétellel a világ legnépesebb országainak mindegyike túlesik a demográfiai csúcson, és polgárainak száma immár csökkenő tendenciát mutat. A kivétel India, ám 2060-ra a szubkontinens is eléri csúcspontját, s 1,7 milliárd főnél megkezdi az összehúzódást. Afrika népessége addigra Európáénak a háromszorosára hízik, a 2050-ig lezajló globális népszaporulat felét a fekete kontinens szállítja.
A világ népessége jóval öregebb lesz: a 65 év felettiek aránya a mai 8-ról 16 százalékra ugrik, a bolygó átlagéletkora 29-ről 38 évre nő. Afrikán kívül a reprodukciós ráta sehol sem haladja majd meg a jól ismert 2,1-es határértéket. Franciaország immár népesebb lesz Németországnál.
A század első felében a szociális ellátórendszer – különösen az egészségügy és a nyugdíjrendszer – növekvő költségei miatt az államszervezetek világszerte jelentős nyomás alá kerülnek, és számos esetben válságba jutnak. Erre reagálva az államok új képességeket sajátítanak el, és 2050-re ismét megerősödnek.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
A nyugati modernitás problémáinak neurológiai gyökerei vannak. Amikor a jobb agyfélteke uralkodni tudott a bal fölött, azok a kreativitás és az élő tudás korszakai voltak, amikor az egyensúly felborult, elkezdtük géppé alakítani a világot – állítja az idei Brain Bar egyik legkarizmatikusabb gondolkodója.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
A Bizottság szerint az Apple megsértette azt a jogszabályt, amely tiltja a platformoknak, hogy korlátozzák a fejlesztőket abban, hogy olcsóbb alternatívákra irányítsák a felhasználókat.
Technikai problémák miatt félbehagyták az Optimus gyártását, teljesen újratervezik a robot következő generációját – a leállás tehát valószínűleg csak átmeneti.
Pataky Attila, az Edda legendás frontembere durván nekiment Azahriahnak: szerinte a 23 éves énekes dalai a drog, az öngyilkosság és a morális leépülés kultuszát terjesztik. A rockzenész szerint Azahriah nemcsak ostobaságokat beszél, hanem veszélyt is jelent a fiatalokra nézve – és ha így folytatja, „büntetőjogi kategória lesz” a vége.
p
6
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!